2009 karácsonyán érkeztem Ausztriába, nyelvtudás hiányában először csak szezon munkákat kaptam. Egy kisebb holland kitérő után 2013-ban végleg elhagytam Magyarországot és azóta itt élünk immár két, kis-és nagyobb fiammal. Így, hármasban. A családunkat Holly és Winston, két angol bulldog teszi még színesebbé.

8 évesen kezdtem fényképezni – egy régi, orosz, fekete-fehér képeket produkáló analóg masina volt az első gépem, amit anyu hozott a SzU-ból –, de egészen 30 éves koromig a fotózás csak hobbi volt.

Persze a tudásom megvolt hozzá, a fotózás-és videózás alapjait már egyetemen elsajátítottam. Hat évig dolgoztam televíziónál, másodállásban újságíró voltam, talán ennek is köszönhető, hogy könnyen megtalálom a hangot az emberekkel.

Amikor 2016-ban megszületett a második kisfiam, elvarázsolt a babafotózás és egy hónap múlva megvásároltam az első dslr kamerámat.

Budapesten kezdtem el tanulni a szakma rejtelmeit, nagyon sok workshopot, kurzust végeztem, tanáraim többek közt Orczy Rafael, Seres Zsolt és Schram András voltak. Mindegyiküktől hazahoztam valami kis pluszt, amit azóta is hasznosítok munkám során.

Bár eredetileg kizárólag kismamákat és újszülötteket szerettem volna fotózni, ma már nem igazán tudnék választani, hogy mi az, ami felé úgy igazán orientálódnék. Imádom az esküvők és egyéb rendezvények pillanatait megragadni; imádom újra- és újra kézbe venni az újszülött csöppségeket.

Beleszerettem a kreatív portréfotózásba, miután elkezdtem együtt dolgozni a fodrászommal és sminkesemmel. Nagyon szuper kis projekteken vagyunk már túl. Számomra a legkülönlegesebb azonban a fine art stílus. Szeretek elmerülni ebben a 18. század végi viktoriánus korban, szeretem a festményszerű, valóban művészi képeket; s hiszitek, vagy sem, órákat szoktam gyönyörködni a végeredményben, mert annyira csodálatosak vagytok.

Így azt hiszem, bátran kijelenthetem magamról, hogy sokoldalú vagyok – és maximalista. Nagyon maximalista. Ha úgy érzem, megrekedtem, ha már nem tudok újat mutatni a képeimmel, akkor bizony megyek tovább, megkeresek egy kollégát, kielemezzük a képeimet, a hibáimat, a fejlődési lehetőségeket, és újult erővel lépek a következő szintre. Magasra tettem a lécet magammal szemben, mert célom, hogy nálam valami pluszt kapjanak azok, akik bizalmat szavaztak nekem.

Miért csinálom? Mert csodálatos dolog megörökíteni a boldog és őszinte gyermeki mosolyt, a meghitt családi pillanatokat, a vőlegény csodálatát, amikor először meglátja a menyasszonyt, és lencsevégre kapni a könnycseppet, amit akkor, abban a pillanatban csak én veszek észre.

Amikor látom a boldogságot és megilletődést a szemekben, ahogy először lapozzák át a képeket vagy a fotóalbumot – az nekem mindent megér.

Értetek, miattatok és a felejthetetlen pillanatokért vagyok az, aki. És ezt hálásan köszönöm nektek.

Szeretettel, Kriszta